Így nyár elején (vagy már nem is annyira az eleje?), lassabb tempóra áttérve (a szándék legalábbis megvan…), tervezgetve a pihenést, gondolkodóba estem, milyen is volt eddig ez az év. Elsősorban Tree Vision szempontból. Hogy ez mit is jelent? Elsősorban Istvánnal (dr. Tábor Istvánnal) való közös munkáinkra, a kapcsolatunkra, a megéléseinkre, az életünkre gondolok. Mert a munka, a személyes kapcsolatok és a magánélet mindig hatással vannak egymásra, különösen, ha két ember együtt csinál valamit, nem egy nagy munkahelyi közösség tagjai, ha a szakmai célok jórészt közösek, ha az üzleti siker egymáson is múlik.

Fantasztikus embereket ismerhettünk meg megint a csoportos programjainkon (reziliencia fejlesztő programok), és izgalmas dolgokba kezdtünk bele megint. Hiába, a kíváncsiság és az örökös tudásvágy olyan erős mindkettőnkben, hogy sokszor előnyben részesítjük a piaci tevékenységgel szemben is.

Nagy élmény volt, hogy tarthattunk előadást a PwC ifjú szakembereinek, jó megélések voltak a klubjaink, egy-egy munka után nagyon jókat beszélgettünk, és még az sem vette el a kedvünket, amikor beadtunk egy nagy, komoly ajánlatot (személyes megkeresésre, szóbeli egyeztetést követően) egy országos jelentőségű kulturális szervezet kérésére, amire aztán még választ sem kaptunk. Hiába, furcsa időket élünk… De a kultúra akkor is szép dolog, mi igyekszünk közvetíteni és követni is! Nem veszítjük el a hitünket ebben sem és magunkban sem! Hisz mi nagyon reziliensek vagyunk, olyannyira, hogy már lassan diplománk is lehetne belőle, ha osztanának ilyet.

Persze mi nem úgy dolgozunk együtt, hogy reggel bemegyünk az irodába és este onnan haza. Ez egy laza munkakapcsolat. Külön-külön is dolgozunk és időnként másokkal, más csapatokkal, kollégákkal, más témákban is vállalunk megbízásokat. Hisz mindketten jelentős saját szakmai háttérrel, kapcsolatrendszerrel kerültünk bele ebbe a ’Treevision-ös’ sztoriba, és ezek a korábbi dolgok (4-5 évvel ezelőtti időszakról, több évtizedről van szó) azért ma is átszövik és befolyásolják időnként az életünket.

2012-től ismerjük egymást, talán sokan tudják már, hogy a coaching képzést kezdtük együtt és aztán több kurzust is együtt csináltunk végig. Ha belegondolok, mi minden történt velünk azóta – különösen Istvánnal -, akkor azt mondom, jól megtaláltuk magunknak ezt a reziliencia (lelki immunitás) témát! Mostanában, az elmúlt évben talán ez volt az elsődleges coaching munkánk közösen, ezek a csoportos folyamatok adták a legtöbb (siker)élményt így kettőnknek. A Tree Vision kicsit háttérbe is szorult, pedig mindig, minden egyes alkalomnál rájövünk, milyen jól összeraktuk mi ezt annak idején, milyen jól is tud működni, mennyire kellene ’nyomnunk’, gyakrabban indítani vele programot, több cégnek is eladni, éljék meg ezt a játékos, élménydús, mégis termékeny folyamatot. Egy-egy kisebb cégnél, szervezetnél dolgozva vele olyan fantasztikus eredmények jönnek ki belőle, hogy magunk is mindig rácsodálkozunk…

Persze a coaching már csak ilyen. Ha jól csinálják, ha van fogadókészség és ha a megbízó sem azt várja, hogy ráolvasással, a részéről minimális energiabefektetéssel szülessenek óriási eredmények, és ha jó szakembert hívnak, ha megvan a kémia az ügyfél és a coach(ok) között, akkor biztos, hogy működni fog, beindulnak a várt folyamatok!

Nem mindig az van, amire számítunk!

Ahogyan a reziliencia fejlesztő folyamat során is mindig hangsúlyozzuk, több más tényező (reziliencia faktor mellett) fontos, hogy működjön a problémamegoldó képességünk (ha eddig el volt nyomva, akkor keressük meg a beindító kulcsot hozzá), hogy legyünk rugalmasak és tudjunk alkalmazkodni a változó viszonyokhoz, körülményekhez. A mi szakmánkban különösen gyakori, hogy vannak elképzelések, tervek, aztán egyszer csak olyan megkeresés jön, amire korábban nem is gondoltunk és akkor arra kell a hangsúlyt, az energiákat fektetni. Valójában ez benne az izgalmas is. Igaz ez néha azzal is jár, hogy le kell mondani olyan valamiről, amibe már nagyon beleástuk, beleéltük magunkat. Ugyanakkor azt se mondanám, hogy fölösleges bármi hasonló jellegű munka, hisz minden munka, tanulás, tapasztalat később beépül a folyamatokba, sokszor nem is képzelnénk, milyen jól tud jönni!

István

István idén tavasszal egy izgalmas dologba ásta bele magát, a Motivációs Térkép tudományába, módszerébe és a Neuroagilitásba. Mindkettő egészen újszerű, tudományos alapokon nyugvó módszer és segítségükkel különösen pontos információkkal gazdagodhatunk az ügyfeleinkről, jól megalapozhatjuk, kinek milyen fejlesztésre, milyen coaching folyamatra lehet szüksége. A képzés és a kapcsolatok eredményeként csapatunk gazdagodott egy új taggal, Kende Judittal, akit már régebbről ismertünk, de most szorosabbra fontuk az együttműködésünket. Majd megfeledkeztem másik viszonylag új tagunkról, Pakliról, de ő már annyit szerepelt, hogy talán mindenki tudja, ő István vakvezető kutyája, aki hamar beletanult a szakmába.

Éva

Nálam a női témák most is erősebben jelen voltak, megvolt a szokásos mádi női táborom, kedvenc témámról, az érzelmi intelligenciáról előadást tartottam a Kapszlin, illetve rendszeresen tartok konfliktuskezelési tréninget, valójában csoportos coachingot egy nagyon izgalmas, inspiratív, országos jelentőségű szervezetnek. Ezutóbbit azért is különösen kedvelem, mert végre sok a férfi is.

Sajnos nagy szomorúságunk, mondhatni, általános tapasztalat is, hogy a nők sokkal többet foglalkoznak magukkal, hamarabb mennek coach-hoz, pszichológushoz, hamarabb ébrednek rá, fejlődni sosem késő, de mindig érdemes! Épp István fogalmazta meg a minap, hogy a nők a tünethordozói a kapcsolati problémáknak! Sokszor magukra veszik a terheket, magukat okolják dolgokért, saját önbecsülésük sínyli meg a párjuk, a körülöttük lévő férfiak hiányosságait, érzelmi intelligencia terén meglévő deficitjeiket. Nem én mondtam!! De szó se róla, nagyon gyakran van nekem is ilyen érzésem. Ennek mély, társadalmi, szociálpszichológiai okai is vannak, nem okolhatók érte az egyes férfiak!

Az, hogy a tapasztalataink bővülnek, egyre sokoldalúbbak vagyunk és egyre bővül a saját – jelentős részben a coachingnak is köszönhető – kapcsolatrendszerünk, minket boldoggá tesz. Fantasztikus dolog megélni, hogy milyen sok pozitív visszajelzést kapunk, milyen sok embernek járultunk hozzá valamilyen fokon a tudatosabb életvezetéséhez, az élete jobbá tételéhez!

Őszi tervek

Sok tervünk van ősztől is, most kicsit rágyúrunk, összerendezzük a dolgainkat, aztán jövünk a hírekkel, az újdonságokkal. De a jól bevált programokat is visszük tovább. Ősszel indul új reziliencia fejlesztő csoport és Tree Vision is lesz, akit érdekel, már most jelezheti!

Az új téma, a motiváció és a neuroagilitás (önismeret, szervezetek legmélyebb egyéni szintű vizsgálata) nagyon izgalmas, fogtok tudni olvasni róla hamarosan!

Várjuk a megmentésre, felfrissítésre, megoldásra váró KKV-kat, azok tulajdonosait, vezetőit, illetve mindenkit, aki szeretné kicsit célirányosabbá, sikeresebbé tenni az életét, vagy csak szeretne egyszerűen tisztán látni, rálátni arra, milyen lehetőségei lehetnek még, mi az, amit esetleg csinálhatna másképpen. Mert a lehetőségek mindig ott vannak, csak sokszor nem látjuk a fától az erdőt!

Ha feliratkoztok a hírlevelünkre, nem maradtok le semmiről. Nem írogatunk gyakran, max. havi egy levél.

Lehet várni a csodára, mi is hiszünk benne, de az, ha magunktól megvalósítunk valamit, szerintem még nagyobb élmény, még nagyobb elégedettséggel tölt el