Azt gondoltuk, év végén egészen őszintén, semmiképp nem sablonosan szeretnénk elköszönni tőletek, akik ismertek minket, követitek az oldalunkat. Ezért mindhárman megválaszoltunk néhány olyan kérdést, amelyekről úgy gondoltuk, számotokra is érdekes lehet. Akik ismertek minket, tudjátok, soha nem rejtjük véka alá a saját életünk tapasztalatait, nyíltak és szókimondóak vagyunk még akkor is, ha néha ez nem jön jól, mondjuk pl. az üzletszerzés terén. Vállaljuk.

Az alábbi kérdéseket ti is megválaszolhatjátok akár magatoknak, akár el is küldhetitek nekünk. Aki elküldi, annak válaszolunk is és a válaszunk megígérjük, kellőképpen reziliens lesz!

/Ha még valaki nem tudná, mit jelent a reziliencia: lelki immunitás, lelki ellenálló képesség./

De ez csak egy téma a sok közül, igaz, nálunk kiemelt jelentőségű, talán mondhatjuk, hogy 2019 szava ez volt. Istvánhoz képest nálam ez versenyben volt az érzelmi intelligencia témájával, de valójában a kettő együtt működik a legjobban és nagyon sok az átfedés is köztük.

Jövőre a kulcsszó terveink szerint a motiváció lesz, illetve nekem van még egy álmom, a MEGÉRTÉS! Egymás jobb megértése és saját működésünké, hogy jobban ismerjük magunkat. Mert fejlődni akkor tudunk, ha tisztán látjuk azt, miben kellene és miért.

 

Kérdések és válaszok:

• Mit tartasz 2019-ben munka szempontjából a legnagyobb sikerednek?

Minden csoportunk nagy siker volt. Amikor lezárjuk a végén, a sok visszajelzés, a több hónappal később kapott történetek, hogy miket kezdtek el a munka hatására, mennyire várják egymás visszajelzéseit és milyen komoly kapcsolat alakul ki köztünk ez alatt a pár alkalom alatt, az mindig olyan szívmelengető. És tényleg van innen néhány, még számomra is hihetetlen sikertörténet.

Élveztem a Kapszlin tartott előadást is, ilyen sok ember előtt még soha nem beszéltem. Pár évvel ezelőtt el nem hittem volna magamról, hogy ilyesmire adom a fejemet. Ez az, amikor az ember teljes lelkesedéssel, hittel csinál valamit!

A másik, hogy végre volt egy olyan munkánk, amely egy nagy multi SSC cégének egy 40 fős csoportjánál zajlott és angolul csináltuk meg. Ez egy félnapos munka volt, reziliencia témában. Nem szoktam coach-olni angolul, valahogy ott a magyarral érzem magam biztosnak, de megint kiderült, érdemes bátornak lenni és semmi sem lehetetlen. Persze ehhez kellett az új, háromfős csapat is (sőt, Paklival együtt négy fő, hisz neki is komoly szerepe van minden munkában, csak ő spontán reakciókkal színesíti ezeket) – így volt kerek az egész!

Jut eszembe még, nagyon élvezem a folyamatosan zajló, egész napos konfliktuskezelési tréningjeimet (inkább mondanám team coachingnak), amelyeket egyedül tartok változó létszámnak, 8-25 fő közötti, nagyon izgalmas helyen dolgozó embereknek. Ezek a napok számomra mindig rettentő érdekesek, mert kiélhetem a kreativitásomat, gyakorolhatom a rugalmasságomat, és még sok egyebet, amelyek elsősorban az érzelmi intelligencia alkotóelemei.

• Ha már az egyik kiemelt téma a reziliencia, meg tudod-e mondani, mikor kellett a legreziliensebbnek lenned az év során?

Általában akkor vagyok leginkább bajban, amikor társadalmi igazságtalanságokról, közéleti balhékról, nehézsorsú emberekről hallok, olvasok. Megmondom őszintén, nekem a hit, és a reális optimizmus az a faktor, amit néha nagyon nehéz gyakorolnom, megélnem, közvetítenem kifelé.

Mindig is érdekeltek a tágabb világ dolgai, a közélet, a politika, a világ menete, a történelem, annak jelenkori hatásai. Nagyon nem tetszenek dolgok, folyamatok, amelyek manapság zajlanak körülöttünk. Iszonyú gyors átalakulásban vagyunk, olyan a világunk, mint egy elszabadult kocsi a meredek lejtőn, de mondhatom lavinának is. Megállítani talán már nem is lehet. Ennek ellenére szerencsére sokan próbálkozunk valamiféle módon azzal, hogy tegyük jobbá környezetünket, hogy tudatosítsunk dolgokat, legalábbis abban a ’hit’-ben élünk, hogy mi bizonyos ügyeket jól látunk, és ott lehet némi ráhatásunk. Napi szinten van is, hisz pl. egy ’konfliktuskezeléses’ nap végén mindig jönnek ütős visszajelzések, látom, hogy a gyerekeimet viszonylag jól neveltük, rendben vannak, időnként a blogjaimra is kapok motiváló visszajelzéseket, szóval érzem, hogy van értelme az életemnek. Jó életünk van, utazhatunk, szép helyen lakunk, biztonságban, vannak barátaink, stb. És mégis ott van az aggódás, az elégedetlenség…

Mert az van, hogy ha mindent figyelembe veszek, azt látom, az, hogy összességében mi lesz itt 10-20-100 év múlva, az most valahogy nagyon rázós, nagyon sokesélyes, ezzel kapcsolatban nagyon nehéz optimistának lenni. Aggódom a fiatal generációkért, ugyanakkor nagyon bízom is bennük, látom, sokkal tudatosabbak, mint mi voltunk ennyi idős korunkban. Na, a végén kiderül, mégiscsak jól állok ezzel a faktorral… Igyekszem! Elvégre – mi is hangoztatjuk mindig, hogy – a reziliencia fejleszthető!!

• Ha majd néhány év múlva emlegetik 2019-et, számodra mi lesz a legemlékezetesebb eseménye, amire visszaemlékszel és miért?

Az őszi önkormányzati választások, illetve az azt megelőző kampány időszak. Soha nem terveztem, hogy ilyenre adom a fejemet. De a Nagykovácsiban elindított polgármesterjelöltünk jó barátom, sokat beszélgettünk korábban is közéleti, települési témákról, sőt, az általa vezetett Tandem Könyvesbolt és kávézóban több beszélgetést is szerveztem kedvenc témáimból (oktatás, évkezdés, női-férfi szerepek), ráadásul még a korábbi közgazdász karrierem során bőven voltak önkormányzati, közszolgáltatási tapasztalataim, így hagytam magam rábeszélni, hogy beszálljak a csapatba. Nem lettem ugyan képviselő, Emő sem polgármester, de őt képviselőnek megválasztotta a település, mi pedig segítjük a munkáját a választások után is. Szóval, ez az időszak nagyon izgalmas volt, mert profi csapatunk jött össze, megismertem sok új embert, jó volt ilyen fontos témákon gondolkodni, álmodozni arról, mennyi mindent lehetne csinálni jobban. Mindig csapatjátékos voltam, erre most nyílt egy új lehetőség és – elsősorban azért, mert hasznos is volt, illetve azóta is az -, nagyon élveztem.

Az pedig külön érdekes ebben, hogy annak ellenére, hogy nem mi nyertünk, mégsem éljük meg kudarcként. Persze az első reakció az volt, de azóta értékeltük, újraterveztük a dolgainkat és még az is lehet, hogy ez a legjobb forgatókönyv, ami történhetett. Országos szinten sok változás történt és jó volt megélni, hogy egyre több hozzánk hasonló gondolkodású csapat, ember került be a települések vezetésébe.

Ezt egyébként mindenkinek ajánlom: ha valami nem sikerült, mindig gondoljon arra, valamiért ez még egyszer jó lesz, biztos van ebben valami, amiért egyszer még hálás leszek. Persze vannak dolgok, amire ez nem alkalmazható, például egy nagy veszteség, vagy betegség esetén, de már ott is láttam rá példát.

• Legnagyobb kulturális élményed 2019-ben?

Ó, a szívem csücske!

Sok jó színház volt idén is, talán a legnagyobb élmény az Örkényben a József és testvérei. Katarzis volt!

Koncert most nem sok volt sajnos, viszont május elsején kimentünk a Tabánba és nagyot buliztunk az óriási tömeggel, tiszta nosztalgia volt, olyan igazi retrós közönséggel. Persze voltak fiatalok is, de annyi 50-60-70-es rockert én még nem láttam egy rakáson. Persze számomra a csúcs a Piramis volt, Révész Sanyi az Révész Sanyi… még mindig!

Volt egy másik is, nyáron a veronai arénában egy Aida előadás. Attól még külön speciális volt, hogy az esőszünetekkel tarkítottan hajnal fél 3-ig tartott. Olyan fáradt voltam már, hogy néha majd legurultam a meredek lépcsőkön, olyan volt helyenként, mintha álmodnám. Csodás díszletek, fények, elképesztő énekesek és valahogy a történet is most jobban megérintett, mint máskor, amikor már volt hozzá szerencsém. Nincs új a nap alatt… Soha nem fogom elfelejteni, ahogy hajnal 3-kor kóvályognak a nézők hazafelé Verona utcáin, dúdolgatnak, hajnalodik, csak mi vagyunk a máskor oly forgalmas belvárosban, a kitartó nézők, kábult áhitatban, boldogan.

Könyvet nehéz választani, mert sokat olvasok. Nem tudok dönteni kettő között, ami irodalom:

Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem

Donna Tartt: Titkos történet.

Harari könyve pedig, a 21 lecke a 21. századra olyan könyv, amit mindenkivel elolvastatnék, ha lehetne.

Filmekről még nehezebb lenne, annyi jót láttunk idén is. Most a legutolsó két nagy élmény: Tóth Barnabás filmje az Akik maradtak és Noah Baumbach filmje, a Házassági történet. Nézzétek meg őket!

• Mit vársz 2020-tól?

Azt, hogy legyen, lehessen még több hitem: történjenek olyan dolgok, amitől el tudjuk hinni sokan, egyre többen, hogy érdemes küzdeni a jobb, az értelmesebb életért, egy hitelesebb kommunikációért, az egymásra jobban odafigyelő közösségekért, egy jobb világért. Hogy érezhessük magunkat nagyobb biztonságban! Mert ez, a biztonság nagyon hiányzik az életünkből. És ennek következményei ijesztőek, károsak.

Azt is várom, hogy megint több fiatallal dolgozhassak, dolgozhassunk, mert az mindig nagy élmény. És jó lenne néhány kisebb magyar vállalkozást megnyerni, akik végre elhiszik, a coaching nekik is segíthet! Nehéz őket elérni, pedig nagy szükségük lenne rá. Kisebb arányt képviselnek az ügyfeleink között, mint amit szeretnénk, holott egyik fő célközönségünk éppen ők lennének. Hátha!

Lehet, hogy telhetetlen vagyok, de még azt is várom, hogy mindhármunk élete nagyobb gondok-bajok nélkül zajlódjék majd a következő évben, egészségben, szeretetben, békés családi közegben! Legyenek jó közös munkáink, élményeink, esetleg egy év múlva már ne hárman legyünk (bocsánat Pakli, négyen!), hanem nagy könnyebbség lenne, ha volna egy alkalmazottunk, aki segítene az adminisztrációs feladatokban, mert azokat egyikünk sem kedveli.

Na jó, itt akkor befejezem.

Boldogságot, nyugalmat, nagyon jó, sikeres 2020-as évet kívánok mindenkinek!

Aki elolvasta, köszönet érte!

 

Békés karácsonyt mindenkinek!

 

(- ahogy ezt R. Sanyi is olyan szépen megénekelte valamikor régen…)

 

Hamarosan küldjük a hírlevelünket, ha még nem iratkoztatok volna fel, itt lehet: https://treevision.org/hirlevel-feliratkozas/

A blogjaimat pedig itt találjátok: http://kokart.hu/#